Bemutatjuk... Dézsi Yvett
2006.02.09. 11:45
Dézsi Yvett
profi táncos, tánctanár
Profihoz illő könnyed-, lendületes-, dinamikus mozgással mutatja be tanítványainak, hogy mit is kell tudnia, akarnia annak, aki igazán a táncművészetet szeretné elsajátítani… a legodaadóbb szenvedéllyel.
Az interjú után megnéztem mindkét, a kicsiknek, és a kamaszoknak tartott táncóráját.
Ha a látottakat hasonlattal vázolnám, akkor két musical-t említenék: A Flashdance-t, és az Életben maradni -t.
Mióta él Gödön?
Születésem óta itt élek.
Nem gondolt arra, hogy elköltözzön innen?
Nem, soha. Hat évet Budapestre jártam tanulni, de annyi elég is volt belőle. Nagyon szeretek itt lakni, úgyhogy nincs szándékomban változtatni rajta.
Mikor kezdett táncolni?
Ötéves korom óta folyamatosan táncolok. Itt kezdtem Gödön. Vízi Valériának a balett-tanfolyamán, ahol nagyon megszerettem a táncot, de egy idő után azt javasolták, hogy egy erősebb tanfolyamon képezzem magam. Mivel Gödön erre nem volt lehetőség, ezért Budapesten, Keveházy Gábor-nál a Diótörő Balettiskolába folytattam táncos-karrierem alapjainak az elsajátítását. Két év után felvettek a Balettintézet előkészítőjébe. Jártam Musicalstúdióba, a Pöttyös Flamingó tánciskolába. Tehát, sok helyen megfordultam. Elvégeztem a Táncpedagógiai iskolát, míg végül felvételiztem a Talentum Tánc és Zeneművészeti Szakiskolába, ahol hat év elteltével megszereztem a diplomámat.
Mióta foglalkozik tanítással?
Miután elvégeztem az iskolát, Gödön kaptam egy lehetőséget. A Kuckó óvodában egy balettmester megöregedett, és már nem tudott annyit foglalkozni a gyerekekkel, ezért az egyik ismerősöm szólt, hogy nincs-e kedvem az ő munkáját folytatni. Elmentem, bemutatkoztam és megismerkedtem a gyerekekkel. Már rögtön az elején kölcsönönös volt köztünk a szimpátia, s így szépen lassan elkezdődött. Mivel tanítással addig még nem foglalkoztam, nagyon sok segítséget kaptam az óvónőktől. Tehát, egy sikeres kezdéssel, mint egy „létrán felfelé” elindultam a nagyobbak felé.
Az évzáró műsorban láthattuk, hogy több korosztállyal is foglalkozik. Ez, hogyan kezdődött?
Az óvodából kikerülő gyerekeknek az iskolában nem volt lehetőségük Jazz-Balettre járni, mivel ott nem volt csak társastánc, és az is csak a nagyobbaknak, így a szülők kérték, hogy ha megoldható, folytassam ott is a gyerekek képzését. Így megkerestem az igazgatóurat, kaptam lehetőséget, ezért folytattam a kicsik képzését. De egy idő után jöttek a nagyobbak is. Ezért most már négy csoporttal foglalkozok. Vannak óvódások, első-másodokosok, harmadik-negyedikesek, s persze a felsősök.
Mi a titka?
Foglalkozni kell a gyerekekkel. Főleg a kicsikkel. Le kell ülni közéjük, hozzájuk kell érni, hogy tudják, hogy például merre hajlik a törzs, stb. De ezt igénylik, szeretik, és hálásak érte. Legfőképpen ezért szeretem csinálni
Ön, mint hívatásos táncművész turnékra, külföldi szereplésekre jár. Ezek közül melyik volt önnek a legemlékezetesebb?
Franciaországban, a három évvel ezelőtti legelső turném. A Talentumban alighogy felkerültem a profi csapatba, egy kéthónapos turnéra indultunk, ahol ötvennégy városban közel száz fellépésünk volt. Nagyon szép helyeken jártunk. Többekközött Párizsban, Marseillesben, és nagyon sok csodálatos tájon megfordultunk. Több ezer ember előtt… hatalmas sikerünk volt. Többször visszatapsoltak bennünket. Ennek az útnak az emléke, azóta is nagyon bennem él.
A későbbiekben mi a terve a tehetségesebb tanítványaival? Magával viszi őket a fellépéseire, esetleg külföldre is?
Külföldre egyenlőre még nem, mert még addig nagyon sokat kell tanulniuk. De van két tanítványom, a Mohai Móni, és a Horváth Szandi, akik most odaszeretnének felvételizni, ahol én mindent, amit tudok megszereztem – a Talentumba. Beviszem-, bemutatom őket a volt tanáraimnak. Felkészítem őket a felvételire – néptánc, moderntánc, balett, stb. Kicsit segítek, hogy bátorságot kapjanak. Tehát, segítem az elindulásukat. Megadni minden lehetőséget ahhoz, amit én elérhettem.
Közeli tervei?
Folytatni! Az eddigieken túl csoportoknak alkalmi táncot tanítani, de várunk meghívásokat rendezvényekre, szalagavatókra, akár éttermekbe, eskü-vőkre, ahol a gyerekekkel, jómagam, vagy akár a Profi csapatommal felléphetünk – megmutathatjuk, hogy mit is tudunk.
Hosszútávú tervei?
A tanítást mindenféleképpen folytatni szeretném. Igazából az álmom az, hogy egy Tánciskolát hozzak létre. De az anyagiakon kívül leginkább egy helyre lenne szükség, és lehetőleg itt Gödön. Ezzel nekünk-, a szülőknek-, de leginkább a gyerekeknek is könnyebb lenne.
Magánélet?
Hat éve ismerkedtem meg a vőlegényemmel. Őt Árvai Krisztiánnak hívják, és nagyon sokat köszönhetek neki. Sokkmindenben segít. Támogat a fellépéseimben. Még Franciaországba is elkísért. Egy éve volt az eljegyzésünk., és nem rég költöztünk be ebbe a szép házba. Ez a szüleié volt, de ők elköltöztek. Az esküvőt egyenlőre még nem tervezzük, de utána majd szeretnénk két gyereket is.
Yvett, az interjú után egy idézettel élt:
„Egy táncos mindennap meghal egy kicsit,…
de másnap újraéled mindig!”
s amit ő képvisel, azért érdemes is…
T. Zoltán
|