A Velencei Maszkabál

„Bella maschera!” – mondja az olasz. „Szép maszk!” – mondja a magyar, s a kifejezés nemcsak maskarát jelöl, hanem erkölcsi ítéletet is takar, hiszen az ember jelleme az arcára van írva.

Szinte egész Velence maszkot ölt, s mintha a középkor, az ókor, az újkor, vagyis az emberiség eddigi egésze újraszületne. A görög komédia maszkjai a római attellanae viasz álarcai, a commedia dell' arte jelmezei keverednek a XXI. századi fantáziamaszkokkal.

A velencei maskarák többsége azonban a régebbi időkben keletkeztek. A nagy hatalmú és rettegett velencei tanács, a Serenissima már 1268-ban megtiltotta a maskaráknak a szerencsejátékot. Majd betiltották a fegyverek viselését, de korlátozták az álarcviselést is. Az egyetlen maszk, aminek a hordását majdnem egész évben engedélyezték, a bauta volt. Ez fél álarc, amellett kényelmes is volt, hiszen a maszk levételével bárki ehet-ihat kedvére. Az ehhez tartozó jellegzetes viselet: háromszögű velencei kalap, fekete selyem vállkendő, csipkezsabó, fekete bársonyköpeny, térdnadrág, csatos cipő. A másik tipikus velencei maszk a pestisdoktor. Először az 1630. évi rettenetes velencei pestis idején említi egy bizonyos Lancetta nevű patikus, hogy néhány orvos „különös viseletben” járja a pestises utcákat, hatalmas csőrszerű álarcot viselnek, a fejük búbjáig beöltöztek, kesztyűs kezükben hosszú pálca. Napnál világosabb, viselőjük mindenképp el akarta kerülni a fertőzést, ez a jelmez olyan, mint valami középkori szkafander.

A maszk és az öltözet mellett különös szerepet kap az arcfestés is. Az arany hűséget és őszinteséget, a fekete kegyetlenséget, a fehér közönséges, közömbös jellemet takar. A hajlott orr: szemtelenség, a ráncos arc: öregség, a nagyívű szemöldök: gőg, hencegés. Bár, ezek a viselt jelmezek általában nem voltak egyeztethetőek viselőjük jellemével. A felöltött viselettel, megjelenéssel távol akarták tartani maguktól az ezzel megmutatkozó személyiséget. De az is előfordult, hogy a jelmezzel éppen az igazi énjüket kívánták reprezentálni.

A maszkoknak persze bűvös értelmük is van. A február, a farsang olykor ijesztőnek tűnő kellékeinek viselésével – a hagyományok szerint – és hangzavar kíséretével a tél-, a „rossz-szellemek” elűzését kívánták elérni.

A maskarák manapság a babonás szokások megélésén, felelevenítésén túl, csupán a turisztikai látványosságot szolgálja. Ha valaki rászánja magát, s február közepén, vállalva a hideget és a tömeget, elvegyül a velencei forgatagban – annak élete legszebb élményében lesz része.

Ó. Enikő