Tolvajok fejedelmei

   Mint mondják: „Van új, a nap alatt!”. És az emberi leleményesség korlátlan határokkal rendelkezik.

   A médiákban, a rendőrségi hírekben folyamatosan lehet különböző lopási technikákról hallani. Ma már a lehető legtermészetesebb módon szabadítanak meg értéktárgyainktól! Utóbbi időben, már a jóhiszemű bankkártya tulajdonos sem lehet biztonságban. De hogy egy rablást mindenki szemeláttára, ráadásul a közönség figyelmének a felhívásával tegyék, az szinte már sok! Pedig sokszor – mint ebben az esetben is – a cselekmény önmagában egészen „hétköznapos” volt. Ha nem a saját szememmel látom a történteket, talán el sem hiszem, hogy igaz.

   A Budapesten dolgozó, de a vonzáskörzetéhez tartozó települések lakosai, javarészében vonattal közlekednek. A 21 órai időpont ellenére, meglehetősen sokan tartanak még hazafelé. Bár a szerelvényen ekkor már bőven akadt üllőhely, mégis az emberek egymás iránti közömbösségüket fémjelezve – az egyedül utazók is – párosan üres üléseket foglalnak el. Így a továbbiakban felszállók – még ha csoportosan is vannak, csak külön-külön tudnak leülni. Az egyik megállóban felszálló két fiatal is így cselekedett. A viselkedésük csak annyiban volt nem rendhagyó, hogy akadt egy páros ülőhely, mégis egy nejlonszatyorra hivatkozva – melyet egyikük maga mellé dobott – nem egymás mellé ültek, hanem a hoppon maradt fiú tökéletes intelligenciával megkérte a haverja mögött egyedül ülő férfit, hogy akkor őmellé ülhessen, de ha lehet, az ablakhoz, mivel a barátja szatyra miatt mellette már nem fér el. A meglepő, de kedves kérésre a válasz természetesen az „igen” volt. Az említett ülés mögött egy sorral hátrább, szintén egy kényelmes egyedüllétben utazó úriember tartózkodott. A kabátja a fogason lógott. A fiatal Őt arra kérte, hogy a kabátjaikat had rakja az övé mellé. A válasz szintén pozitív értékelésben részesítette. Így egy szépterjedelmű ruhakollekció alakult ki a fogason. Bár külön ültek, mégis a fiatalokhoz szokás módon, meglehetősen hangosan társalogtak. Ezért szinte mindenki rájuk figyelt. – egyszerűen nem lehetett Őket nem észrevenni.

   Témájuk, hogy az egyik haverjuknak SMS-t küldjenek, vagy inkább felhívják őt. Az előrébb „terpeszkedő” srác a felhívást javasolta. A másik erre azzal válaszolt, hogy az Ő telefonján már nincs sok pénz, ezért elkérte a másik telefonját.

- „Használd! A kabátomban van.” – szólt hátra a cimbora.

- „Hol?” – jött a kérdés, és azzal keresgélni kezdett a haverjának zsebeiben.

- „A belsőben.” – hangzott a válasz, míg nagyban ment a keresgélés.

- „Ott nincs!” – hallatszott fennhangon. Közben a vonat megérkezett a következő állomásra, és kinyitotta az ajtókat.

- „Ott kell lennie!” – mondta a kényelmesen üldögélő haverja.

- „Mondtam már, hogy ott nincs!” – emelte fel a hangját a keresgélő. - „Te! Megérkeztünk!” – tette hozzá, majd lekapta a kabátokat a fogasról, és egy szál pólóban mindenen és mindenkin átgázolva, lerohantak a szerelvényről. Hozzá se kell tennem, hogy mindenkitől elnézést kértek, akit útközben megrúgtak vagy fellöktek! A vonat egy pár másodperc múlva becsukta az ajtókat és elindult.

Kérdezem én: önökben első látásra mi futna át az eszükön a történtekkel kapcsolatban? „Bohém fiatalok!” – Igaz? – mint talán mindannyiunkban, akik ezt a jelenetet szemmel kísértük.

Egyedül a fogason maradt kabát tulajdonosának tűnt csak fel, hogy itt valami nem stimmel – de már túl későn.

- „Ellopták a tárcámat!” – kiáltott fel, de a vonatot már későn tudták megállítani. Mire egy páran leszálltak, a két srácnak természetesen nyoma veszett! – A „tolvajok fejedelmei” távoztak.

Az úriember elmondása szerint szerencsére nem sok pénzt tart magánál, de az igazolványai, a bankkártyája és az ezt követő bosszúság…

      Értéktárgyaink nincsenek biztonságban. A legkülönbözőbb helyzetekben is kiüríthetik a zsebeinket. Talán már akkor is, ha a bőrünk alatt tartanánk a pénzünket.

   Hova lesz így a világ… mert egy ilyen helyzet átélése után a bizalom már senkivel szemben sem biztosítható!

Gondolják át, és ezt döntsék el saját maguk. – de vigyázzanak az értékeikre… ha még van!

 Tóth Zoltán